Megérkezett az első konténervonat Kínából PDF Nyomtatás E-mail

 

Március 10-én megérkezett az első konténervonat Kínából a Szolnoki Ipari Parkba. A projektben több vállalat között a MÁV Kombiterminál Zrt. és a MÁV Cargo Zrt. is részt vesz, előbbi, mint a fogadó terminál működtetője, utóbbi pedig a magyarországi szakaszon, mint vasúti fuvarozó.

 

 

Amennyiben a vonat beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor a konténerekben történő szállítás kiválthatja a korábbi hajóval történő szállítást. Köszönhető ez annak, hogy a 12 ezer km-es távolság korábbi, két hónapos szállítási ideje a vasúton mindössze két hetet vett igénybe. A vasúti fuvarozásnak ugyanakkor számos más előnye is van, a megrendelőnek csökkennek a tárolási és raktározási költségei, kevesebb forgóeszközt kell igénybe vennie, illetve jobban meg tud felelni a piaci elvárásoknak. A Szolnoki Ipari Park vezetője elmondta, hogy jelenlegi területükön 12 ezer négyzetméternyi raktárterület alakítható ki az ebben a viszonylatból érkező termékek számára, amely egy második beruházási ütemmel további 15 ezer négyzetméterrel növelhető. A megrendelő arra a kérdésre, hogy miért éppen a vasúi árufuvarozásban látja a jövőt azt a választ adta, hogy az eddigi szállítási és közlekedési módok nem tudnak kellő mértékben igazodni az egyre gyorsuló piachoz. A közeljövőben további 4 vonat érkezik majd Kínából a terminálra, de ha az együttműködést siker övezi a jövőben, a vonatok heti rendszerességgel érkezhetnek majd hazánkba. A távolabbi tervek között szerepel az is, hogy Kínába exportáljanak elsősorban hungarikumokat, Szolnokról indulva - vasúton.

-MÁV Cargo-