| Zöld út a vontatáshoz |
|
|
|
|
A MÁV Kombiterminál 2009. december 15-én megkapta a Nemzeti Közlekedési Hatóság tanúsítványát a vállalat biztonságirányítási rendszerének megfelelőségéről. A törvényi követelményeknek, a minisztériumi rendeleteknek és hivatalos irányelveknek való megfelelés tanúsítása leányvállalatunk magas szolgáltatási színvonalának újabb elismerése.
A MÁV Kombiterminál ezáltal a következő öt évben jogosulttá vált vontatási tevékenység ellátására az országos jelentőségű vasúti pályán, a csatlakozó, az összekötő és a saját célú pályahálózatokon egyaránt. A Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyével megnyílt a vállalat számára a lehetőség, hogy kompetenciáit a nyílt pályán is gyakorolhassa, és olyan feladatokat lásson el, mint például a BILK Konténerterminál vasútüzemi szervezése, a dél-pesti térség árufuvarozása, illetve Záhony térség széleskörű kiszolgálása. Az eddig elsősorban termináli logisztikai szolgáltatásokat ellátó MÁV Kombiterminál eredményesen igazodott a megváltozott piaci és gazdasági viszonyokhoz. Szolgáltatásainak súlypontját jövedelmezőbb ágazatokra, például a rakományigazításra, a Ro-La fuvarozásra, illetve a belső vasútüzemi tevékenységekre helyezte át. A MÁV Cargo büszke leányvállalatának eredményeire, amelyek jelentős mértékben hozzájárulnak az újabb közös sikerek eléréséhez. Amíg vállalatunk a vonali vontatási kapacitását fejleszti, addig a MÁV Kombiterminál inkább a kisebb távolságú mozgások szervezését végzi, így erőink egyesítésével garantáltan széleskörű és magas színvonalú szolgáltatásokat tudunk biztosítani ügyfeleink számára. |