Fókuszban a vasúti logisztika PDF Nyomtatás E-mail

Fókuszban a vasúti logisztika

 

Megújult csapattal, új célok mentén működik a korábbi MÁV Kombiterminál Kft. Az immár Rail Service Hungaria (RSH) Kft néven működő társaság már csak két terminált működtet közvetlenül, a kiskundorozsmait és a szolnokit, hiszen tevékenysége fókuszában immár a tolatási, kocsirendezési tevékenység áll, melyet jelenleg a BILK-en és Csepelen végeznek. E tevékenység térbeli bővítése a cégvezetés célja.

 

 Bemutatná az RSH új stratégiáját?

 

Tulajdonosunk, a Rail Cargo Hungaria tavaly elfogadta az RSH új, funkcionális jövőképét, stratégiáját. Ennek értelmében a társaság fő tevékenysége a vasúti logisztika. Ez jelenthet teljesítési segédkénti közreműködést, de állomási, térségi vasúthálózaton való tolatási tevékenységet is. A stratégiában pontosan le van írva, hol, milyen logisztikai tevékenységet fogunk folytatni. Elsősorban az RCH fuvarozásait támogatjuk ezzel, vagyis ott jelenünk meg, ahol az anyavállalatunk is komoly volumenekkel van jelen. Rövid távon külső vontatási szolgáltató közreműködésével látjuk el a tevékenységet, de ha úgy alakul, hosszabb távon saját vontatási képességre is szert tehetünk. A vasútlogisztikai tevékenységhez szükséges hatósági engedélyeket társaságunk már tavaly megszerezte. Az új stratégia alapján átalakítottuk a cégszervezetet is, ehhez kidolgoztuk az új SZMSZ-t, ennek részeként önállóvá vált a kereskedelmi terület, melynek vezetője Eszes Károly lett. Az új vezető feladata - egyebek mellett - az új piacokra való belépésünk segítése, az új lehetőségek felkutatása lesz. A műszaki és üzemeltetési területet összevontuk, melynek az élén Horváth Zoltán áll. Ez a változás a professzionális vasútvállalati tevékenységgel függ össze. A társaságnál - immár főállásban - ­mozdonyvezetők, tolatásvezetők is dolgoznak, a Vasúti törvénnyel összhangban. A társaságnál folyik az ISO szerinti vasúti minőségbiztosítási rendszer bevezetése, szeptemberre meglehet a tanúsítás.

 

Jelenleg két helyen végzik a belső vasútüzemi tevékenységet. Mik a tapasztalatok?

 

Csepelen a Szabadkikötőben dolgozunk, és bár a szerződésünk 2012-ben lejár, mi folytatni szeretnénk a belső vasútüzem kiszolgálását. A kikötőt üzemeltető cég újratenderezteti a feladatot, ám reméljük, újra mi adjuk a legversenyképesebb ajánlatot az immár négy éve sikeresen végzett munka folytatására. Reméljük, a tender elbírálói értékelik majd, hogy minden nehézség ellenére (árvíz, jégzajlás, átépítés) sikeresen működtünk közre a torlódások felszámolásában. Azért némi kockázat itt is van a jövőre nézve: a Corvin-csomópont átépítésével a szakhatóság korlátozná a szintbeli vasúti kereszteződés vasúti forgalmát, ami a szállítások felét érintené hátrányosan, nem csak a Soroksári úti MÁV állomás irányába, hanem a belső tolatási mozgások során is. Reméljük, lesz ebben a kérdésben kompromisszumos megoldás. A BILK-en a jövőben is mi végezzük -saját tolatócsapattal - a tolatást, az RCH és a GYSEV Cargo vonatai részére, ügyfeleink legnagyobb megelégedésére: késedelmes teljesítésre még nem volt példa. A két helyen csúcsidőben összesen hét mozdonyunk dolgozik.

 

Mi a helyzet a terminálokon?

 

A szolnoki terminál tavaly még terven felül teljesített, ám idén ez megváltozott: a Samsung termeléscsökkentése és átmeneti gyártásleállása miatt drámaian lecsökkent a forgalom. A költségcsökkentő intézkedéseket meghoztuk, ezzel „tartaléklángon" még az év végéig tudjuk a szolgáltatást nyújtani, ám ha nem következik be változás, kénytelenek leszünk feladni Szolnokot. Ez persze nem jelenti azt, hogy az igények esetleges felfutása esetén ne tudnánk gyorsan újranyitni azt! A kiskundorozsmai ROLA terminál tavaly bázis szinten teljesített, reméljük, idén sem csökken a volumen. Noha idén elindult a BILK és Wels közötti ROLA is, ennek nincs elszívó hatása a dorozsmai forgalomra.

 

A rakományigazítás egy markáns szolgáltatása volt a MÁV Kombiterminálnak. E tevékenységgel mi lett?

 

A rakományigazítási tevékenységet országos szinten végezzük továbbra is, a volumen sem csökkent, ám a fajlagos költséget sikerült csökkenteni. Főleg alvállalkozók bevonásával végezzük ezt a tevékenységet, saját személyzettel három helyen vagyunk jelen: Gyékényesen, Murakeresztúron és Miskolcon.

 

Milyen évet zártak 2010-ben?

 

A tavalyi évünk sikeres volt, hoztuk az üzleti terv eredményszámait. A kürtösi Rail Port Arad terminálunk kapacitás-kihasználtsága már tavaly, az első teljes üzemi évben jelentős volt. A tavalyi évben nyereséggel értékesítettük a Transfer-R Kft-ben meglévő üzletrészünket, ami szintén javította a mérlegünket.

 

A. G.

 

Eszes Károly kereskedelmi vezető

 

A Rail Service Hungaria júliusban kinevezett kereskedelmi vezetője az anyavállalattól, a Rail Cargo Hungariától érkezett az RSH-hoz. Az 1998-ben a BME Közlekedésmérnöki karán diplomázott szakember a MÁV ösztöndíjasaként a ferencvárosi állomáson forgalmi munkakörben kezdte karrierjét. Az ott eltöltött másfél év jó alapokat biztosított ahhoz, hogy később a kereskedelmi területen átlagon felül teljesítsen. Az Andrássy úti vezérigazgatóságon a tranzit forgalom értékesítésével , „vasutasul" korridormenedzsmenttel foglalkozott. Ezt a tevékenységet 11 éven át végezte, később a MÁV Cargo, végül az RCH színeiben is. Az RCH és a vasút működését jól ismerő, az árajánlatok kidolgozásától kezdve az ügyfélkapcsolaton át a külföldi tárgyalásokon is részt vevő szakértő részt vett a MÁV Cargo utódlásmenedzsment programjában, ahol Kovács Imre vezérigazgató volt a mentora. Vélhetően ennek is köszönhető, hogy mikor Bajtai István kereskedelmi vezetőt keresett az RSH-hoz, ő jutott Kovács Imre eszébe. Eszes Károly ezen túlmenően a társaság „Új utakon" ötletpályázatán is rendszeresen részt vett, egyéniben második, csapatban első helyet elérve. A váratlanul érkezett, megtisztelő felkérésre örömmel mondott igent az új kereskedelmi vezető, aki nagy lelkesedéssel és tenni akarással végzi munkáját az RSH-nál.